Rólam
Dr. Viski József vagyok
Agrárszakértő, tanácsadó, a CAPACITY CONSULTING Kft ügyvezetője
A Capacity Consulting Kft-t 2022-ben alapítottam 15 éves közigazgatásban, és azon belül elsősorban az agrár közigazgatásban és európai uniós fejlesztéspolitikai területen megszerzett tapasztalatok kamatoztatása céljából.
Hogyan lettem agrárszakértő?
Középiskolai tanulmányaimat a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végeztem, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán kaptam jogász diplomát 2006-ban. Jogi szakvizsgámat 2011-ben szereztem meg.
Ezt követően ügyvédi irodában végeztem klasszikus polgári és büntetőjogi tevékenységet, továbbá a legnagyobb magyar gazdaérdekképviseleti szerv szervezeti és működési támogatásában vállaltam szerepet, majd különböző beosztásokban az adóhatóságnál szereztem adózási ellenőrzési tapasztalatokat közel három éven keresztül.
2012-től a Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiai főosztályvezetőjeként a szaktárca ágazati stratégiájának koordinálását végeztem, továbbá egyes költségvetési támogatások nyújtásának felelőseként civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, valamint kisebb mezőgazdasági termelőkkel dolgoztam együtt.
2014-től 2022-ig előbb a Miniszterelnökségen, majd az Agrárminisztériumban helyettes államtitkárként a vidékfejlesztési, valamint halászati programok irányító hatóságának vezetőjeként feleltem a 2014 – 2020 időszaki Vidékfejlesztési Program, valamint Magyar Halgazdálkodási Operatív program végrehajtásáért, amely magában foglalta az Európai Bizottság, valamint a hazai uniós fejlesztésért felelős képviselőivel történő szakmai egyeztetéseket, a fejlesztési programok pályázati felhívásainak megjelentetését és bírálatát, a nyertes projektek elszámolásainak nyomon követését, az intézményi és informatikai rendszer működtetését. Feladataim közé tartozott a szakmai és szakmaközi szervezetekkel, valamint a települési önkormányzatok és azok szövetségeivel történő kapcsolattartás.
2016-ban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökeként felügyeltem a hazai forrásból nyújtott agrártámogatások, a közvetlen uniós támogatások, valamint a vidékfejlesztési forrásból nyújtott agrártámogatások kifizetését és elszámolását, valamint a kifizető ügynökség átalakítását és integrálását a jelenlegi intézményi rendszerbe.
Munkám során hasznos tapasztalatokat szereztem horizontálisan az uniós források struktúrájáról, valamint a források felhasználásának gyakorlatáról. Az agrártámogatások kapcsán közel 3000 milliárd Ft forráskihelyezésben működtem közre, és egyrészt ráláttam a terület- és állatlétszám alapú, valamint a beruházási célú támogatások feltételeinek kialakítására, másrészt pedig a pályázással, megvalósítással, a kifizetésekkel, valamint a fenntartással kapcsolatos valamennyi folyamatra. Ennek során megismertem a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztési és pályázati logikáját.
Számtalan alkalommal szembesültem kérdéseikkel és problémáikkal a források lehívása során, amelyek akár pályázati jogosultságoknak történő megfelelés kapcsán, akár a kivitelezés során merültek fel. A megváltozott műszaki és gazdasági igények, az energiaárak emelkedése, az építőipari árak növekedése és a kivitelezők hiánya miatt, a támogatásért cserébe vállalt feltételek betartása során felmerült nehézségek, vagy akár a pandémia okozta rendkívüli körülmények mind olyan helyzetet teremtettek, amelyre szabályozóként és támogatóként megoldást kellett keresnem, ahhoz, hogy az elnyert támogatásokhoz kapcsolódó beruházások sikeresen megvalósulhassanak, és ezáltal a cégek versenyképességüket növelhessék.
2020-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán az agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász képzésének oktatójaként adom át tudásomat azon jogászoknak, akik munkájuk során jobban szeretnék megismerni az EU vidékfejlesztési politikáját, valamint annak pénzügyi és intézményi rendszerét.
2022. augusztus 20-án a magyar agrár- és élelmiszeripar fejlesztése terén végzett munkám elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehettem át.